2017. április 27., csütörtök

Ragasztórúd virágok

Mindig is nagyon tetszettek a hasonló virágos faldekorációk.

Már a múltkor majdnem meg is vettem egy hasonló dekorációt, de a közel tízezer forintos ára kicsit visszatartott, hiszen tudtam, hogy úgyis kitalálom, hogy hogyan tudnék házilag hasonlót készíteni.

A napokban beszereztem egy nagyobb mennyiségű ragasztórudat, amikor is hirtelen ránézve, jött a felismerés, hogy ezekből gyönyörű virágok születhetnének.
Ilyenkor van az, hogy legszívesebben azonnal neki állnék a készítésnek, de mivel a gyerekek itthon voltak betegen, várnom kellett az ötlet kipróbálására, majd megvalósítására.

Most viszont megszülethetett és én nagyon örülök, hiszen pont olyan lett –vagy talán még jobb is-, mint amilyennek elképzeltem.

A ragasztórudakat nagyon olcsón vettem, körülbelül ezer forint volt a felhasznált ragasztórudak költsége.


Remélem nektek is hasonlóképp tetszeni fog.

Ha érdekel a folytatás olvass tovább!
Még több ötletért lájkold a blog facebook oldalát!







Kellékek az öt darab virághoz összesen:
15 darab 11mm átmérőjű és 20 cm hosszú ragasztórúd
10 darab 7 mm átmérőjű és 20 cm hosszú ragasztórúd
Ragasztópisztoly
Festék spray
Krepp papír
Gombostű

A ragasztórúd egyik végére nyomtam ragasztót és visszahajtva a másik végéhez ragasztottam.
A ragasztó száradásáig nem engedtem  el a rudat.
A rányomott forró ragasztó szinte egymásba olvasztja a két rúd végét, így nem kell attól tartani, hogy szétesik.
Arra vigyázzatok, hogy ne hajlítsátok meg a ragasztórudat a kelleténél jobban, mert akkor eltörhet!
A kisebb átmérőjű ragasztórudakból is megformáztam a virágszirmokat.
A kisebbekből 10, míg a nagyobbakból  15 darab szirmot készítettem.
Egy virághoz pedig 5 darab szirmot használtam fel.
A szirmokat egy sík felületen elrendeztem egymás mellett úgy, hogy a lehető legszebb virág formát adja ki.
















Amikor megvolt az összeállítás, az érintkezési pontokon ragasztópisztollyal összeragasztottam.
A kis virágokat ugyanígy ragasztottam össze.










Hagytam a ragasztót teljesen megszáradni, majd a festéshez ismét festék spray-t hívtam segítségül.
Számomra a festés legkedveltebb módja a festék spray használata, hiszen gyors, egyszerű és hamar szárad.
A festést mindig körülbelül 20 cm távolságról végezzétek és inkább több vékony rétegben, különben a festék megfolyhat és a végeredmény csúnya lehet, illetve a flakont használat előtt mindig jól rázzátok fel!
Mivel én szeretem a semleges színeket élénk színekkel megbolondítani alapnak is most is egy semlegesebb színt, szürkét választottam.
A szürke színt pedig élénk lila krepp papírral dobtam fel, úgy hogy levágtam egy körülbelül 1,5-2 cm-es darabot belőle.
Széthajtogattam annyira, hogy az olló könnyen elvágja és egymás mellett sűrűn bevagdostam.
Szétszedtem, majd feltekertem a krepp papírt és a végét leragasztottam.
A kisebb virágokhoz egy darab levágott krepp papírt, míg a nagyobbakhoz kettőt tekertem fel, ezekhez a második darab végét hozzá ragasztottam a már feltekerthez.
Amikor kész voltam a tekergetéssel, minden virág közepébe helyeztem egy krepp papírt.
Mivel nagyon jól beleszorultak a virágokba, nem ragasztóztam azokat, így később könnyen ki tudom venni és akár másik színkombinációra is el tudom készíteni.
Utolsó lépként minden virágra ragasztottam ragasztópisztollyal egy-egy gombostűt.
Mivel gipszkarton falra kerül, így ezzel a megoldással könnyen fel tudom helyezni.
Ha a téglafalra ragasztottam volna, akkor egy félbehajtott fonalat ragasztottam volna rá úgy, hogy a fonal ne látszódjon ki a virág alól, ehhez legjobb megoldás, az alsó két szirom ragasztási pontjához rögzíteni azt.
Én egyszerűen imádom és egy percig sem bántam meg, hogy elkészítettem, főleg, hogy abszolút nem vett sok időt igénybe az elkészítése.
Festéssel együtt kb. 1-1,5 óra alatt volt kész.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megosztás

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...